
Baleseti megtérítés: évek múlva jelentkező milliós költségek
Azt gondolja, hogy a legnagyobb kockázat a munkavédelmi bírság? Valójában a baleseti megtérítés sokkal nagyobb pénzügyi csapás lehet.
A hatóságok csak a legsúlyosabb esetekben nyúlnak a bírságolás eszközéhez.
Nem is beszélve arról, hogy a hatóság szakemberei nagyon leterheltek, ezért csak korlátozott számú ellenőrzést tudnak végrehajtani, így az esetlegesen bírságolást eredményező ellenőrzésnek is viszonylag kicsi az esélye.
Egy munkavégzéssel összefüggő baleset költsége sokszorosa lehet a legszigorúbb bírságnak is
Az ilyen váratlan kiadások súlyos terhet jelenthetnek az érintett vállalkozásnak vagy intézménynek, amelyek hosszú távon is éreztetik a hatásukat. Hasonló esetek után gyakori, hogy súlyosan megrendül a vezetőkbe vetett bizalom, amit utána nagyon nehéz helyreállítani.


Tudta, hogy minden munkabalesetet megvizsgál a kormányhivatal – akár 5 évre visszamenőleg is?
De hogyan lehet ez, ha a hatóság szakembereinek a leterheltség miatt még az ellenőrzésekre is alig jut idejük?
Úgy, hogy ezt az eljárást egy másik hatóság folytatja le, akiknek megfelelő kapacitásuk van valamennyi munkabaleset utólagos vizsgálatára.
A területileg illetékes kormányhivatal Egészségbiztosítási Főosztálya minden munkabalesetet megvizsgál 5 évre visszamenőleg és ha bármilyen a munkáltató által elkövetett munkavédelmi mulasztást állapít meg, akkor ennek teljes összegét behajtja a munkáltatón.
Ez még kisebb balesetek esetén is százezres tétel, de egy csonttörés miatt már milliós nagyságrendű lehet a baleseti megtérítési eljárás során követelt összeg. Súlyosabb balesetek után ennek többszörösét is elérheti a baleseti megtérítés.


Így kerülheti el
Tűz- és munkavédelmi szolgáltatásunk során kiemelten figyelünk a balesetek és a tűzesetek elkerülésére, ezzel megelőzzük, hogy Önnek nem várt milliós kiadásai legyenek.
Ez a legbiztosabb és legolcsóbb módja a baleseti megtérítés elkerülésének.
Nem kell azon aggódnia, hogy az 5 évvel ezelőtt bekövetkezett munkabalesetet, amire már senki nem is emlékszik, hirtelen előveszi a kormányhivatal és megtérítési eljárást indít. Ha mégis előfordulna baleset, akkor a megfelelően kidolgozott munkavédelmi intézkedések és a gondosan összeállított dokumentáció lehetővé teszi, hogy a vállalkozásával szemben indított baleseti megtérítési eljárást megszüntessék.

Ha már megtörtént a baj, akkor sincs minden veszve!
Már több mint 60 vállalkozásnak segítettünk sikeresen
elkerülni a baleseti megtérítést – még megindult eljárás után is.
Az Ön esetében is van esély!
Kérjen segítséget most, és már ma elkezdjük kidolgozni a védekezést.
Ha már megtörtént a baj, akkor sincs minden veszve!
Már több mint 60 vállalkozásnak segítettünk sikeresen
elkerülni a baleseti megtérítést – még megindult eljárás után is.
Az Ön esetében is van esély!
Kérjen segítséget most, és már ma elkezdjük kidolgozni a védekezést.
Maximum 12 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Ezért válasszon minket
Jól képzett, szakmérnökökből álló csapat
Kiemelt tapasztalat megtérítési eljárások során
Precízen összeállított dokumentációk

Interaktív oktatások
Folyamatos rendelkezésre állás
Kötelező felülvizsgálatok és karbantartások elvégzése
Ezért válasszon minket
Jól képzett, szakmérnökökből álló csapat
Kiemelt tapasztalat megtérítési eljárások során
Precízen összeállított dokumentációk

Interaktív oktatások
Folyamatos rendelkezésre állás
Kötelező felülvizsgálatok és karbantartások elvégzése
Velük már együtt dolgoztunk
Ujvári Tűzbiztonság Kft.


Ujvári Tamás
Tűz- és munkavédelmi szakember
A Magyar Mérnöki Kamara tagja
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi szakértő
Eddig ennyi pénzt takarítottunk meg ügyfeleinknek
Ennyi baleseti megtérítési eljárásban
segítettünk 2019 óta
Az ügyfeleink ilyen arányban
végül nem fizettek
Átlagos ügyfelenkénti
megtakarítás
Már csak az adatok hiányoznak
Az Ön által megadott információk alapján rövid időn belül jelentkezünk, hogy egyeztessük a lehetőségeket.
Az alábbi adatokat javasolt megadni:
– vállalkozás/intézmény neve, címe
– mikorra kell beküldeni az iratokat a kormányhivalanak
– milyen munkakörben történt a baleset
– röviden összefoglalva hogyan történt a baleset
Az alábbi adatokat javasolt megadni:
– vállalkozás/intézmény neve, címe
– mikorra kell beküldeni az iratokat a kormányhivalanak
– milyen munkakörben történt a baleset
– röviden összefoglalva hogyan történt a baleset
⏱️ Maximum 12 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot – gyakran már 2-3 órán belül.